A McKenzie-terápia, hivatalos nevén Mechanikai Diagnózis és Terápia (MDT) egy, a modern orvostudomány módszerei közé sorolható diagnosztikai és kezelési rendszer. Az MDT egy alaposan felépített betegvizsgálatot követően a beteg által végzendő önkezelő, automobilizáló gyakorlatokon alapul, bevonva ezzel a pácienst saját gyógyulási folyamatába, csökkentve a beteg-terapeuta találkozások számát.
A módszer a mechanikai típusú mozgásszervi panaszok ellátására lett kidolgozva, mely egyben kijelöli az indikációs területet is. Azonban a McKenzie-terápia egy komplex rendszer, mely nem mára nem csak a nevében szereplő mechanikai komponensét veszi figyelembe egy betegségnek, hanem annak bio-pszchio-szociális vonatkozásait is .
Betegvizsgálati protokollja bevizsgált (valid és megbízható). Terápiás eljárásai biztonságosak. A megfelelő indikációban alkalmazott MDT kezelés kimeneteli eredményei pedig kiválóak.
Meghatározó jellemzője a betegek klasszifikációja, homogén alcsoportokba sorolása. Kiemelendő, hogy a besorolás, nem patho-anatómiai diagnózis alapján, hanem a tünetek fizikális terhelésre alapuló válasza és a komplex vizsgálati protokoll eredménye alapján valósul meg, így jön létre az MDT négy nagy kategóriája: „derangement” szindróma, diszfunkciós szindróma, poszturális szindróma és az egyéb kategória.
A panaszokat valamilyen szöveti struktúra fiziológiás helyéről való kimozdulása okozza. Gyorsan változó, változtatható klinikai jelek, tünetek jellemzik.
A panaszokat valamilyen szöveti struktúra tartós és kóros átalakulása okozza. Csak krónikus esetekben jelentkezik, fix klinikai képet mutat, a károsodott szövet remodellációjáig lényeges változás nem várható.
Strukturális károsodás nélkül kialakult panaszok, melynek kiváltó oka, hogy egy adott szövet valamely mechanikai terhelés hatására tartós stressz hatásnak van kitéve, de a tünetek azonnal elmúlnak, ahogy a terhelés megszűnik."[1.]
Az előző három kategóriába nem besorolható tüneti reakciók esetén.
Az így létrejött alcsoportokon belül kerül meghatározásra a mozgásszervi diagnózis/státusz, mely konkrétan kijelöli a kezelési eljárást, pontossabban a mobilizációs gyakorlat irányát és erejét, melyet a beteg önállóan, otthonában, rendszeresen végez. Emiatt a McKenzie-módszert sokszor " irányspecifikus gyakorlatok " rendszerének is szokás nevezni.
A következő aloldalakon keresztül szeretnénk részletes tájékoztatást adni az MDT-t érintő kutatási eredményekről, klinikai relevanciákról, azaz arról, hogy, a jelenlegi ismereteink alapján, mikor indikált egy orvosnak McKenzie-terapeutához küldeni betegét.
Forrás: